Budapest 04. ker. - Telephelyengedélyezési és bejelentési eljárás

Kulcsszavak: telephely engedély bejelentés

Vásárt, piacot csak üzemeltetési engedély birtokában lehet üzemeltetni, helyi termelői piac, bevásárló központ bejelentés alapján üzemeltethető. Nem tartozik a vonatkozó rendelet hatálya alá a húsvéti, karácsonyi és szilveszteri, valamint évente egy alkalommal, az adott ünnepen és az azt megelőző húsz napban folytatott kereskedelmi tevékenység

Vásár-, ill. piacüzemeltetési engedély iránti kérelmet a szükséges mellékletekkel együtt elektronikus úton lehet benyújtani.

A kérelem szükséges tartalmi elemeit a vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet határozza meg.

A vásár-, illetve piacüzemeltetési engedély kiadására vonatkozó kérelemhez szükséges mellékletek:

– a vásár, piac számára kijelölt terület, alapterület, méretarányos helyszínrajza az üzletek, árusítóhelyek, valamint az egyéb létesítmények és nem árusítási célra kiképzett területrészek tervezett rendeltetés, és szám szerinti meghatározásával, a vevőforgalmi és árubeszállítási, – feltöltési útvonalak kijelölésével;
– a területhasználatának jogcíme (saját tulajdon, bérlet stb.), a tulajdoni lap kivételével a jogcímre vonatkozó igazoló okirattal, továbbá haszonélvezet esetében a haszonélvező, illetve közös tulajdon esetében a tulajdonostárs, hozzájárulását igazoló okirattal együtt;
– Nyilatkozat: élelmiszer felhasználása, forgalmazása, továbbá termény, takarmány, élő állat, illetve állatgyógyászati készítmény és növényvédő szer értékesítése esetén a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy a vásár vagy a piac területén a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság), illetve növény- és talajvédelmi igazgatósága részére állandó jelleggel ingyenes helyiséghasználatot biztosít

 A termelői piac és a bevásárló központ bejelentése illetékmentes.
 

Az üzemeltető az adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul köteles bejelenteni!
A bejelentés adataiban bekövetkezett változás bejelentése illetékmentes.
A bejegyzett adatokról 2021.01.01. napjától az Országos Kereskedelmi Nyilvántartás honlapján lehet tájékozódni (https://oknyir.kh.gov.hu)

 

Tekintettel arra, hogy a vonatkozó jogszabály eltérő szabályozást tartalmaz az egyes kereskedelmi formákra ill. az ügyek egyedi jellegére bővebb felvilágosítással az ügyintézők szolgálnak.

 

 

Budapest 04. ker. Település