Levéltári adatok igénylése és másolatkiadás tanulóidőre, illetve iskolai végzettségre vonatkozóan.

A levéltár az általános és középiskolában folytatott tanulmányok idejéről, illetve az iskolai végzettségről hiteles másolatot állít ki a levéltárba adott iskolai anyakönyvekből, a megyei tanácsok művelődési osztályán gyűjtött érettségi jegyzőkönyvekből, jogutód nélkül megszűnt oktatási intézmények levéltárba került irataiból.

Kulcsszavak: tanulóidő, iskolai végzettség, levéltár, másolat, általános iskola, középiskola

Ügyben érintett állampolgár, illetve meghatalmazottja. Az érintettséget hiteltérdemlően igazolni szükséges.

A levéltári adatigényléshez előzetesen űrlapot kell kitölteni. Az űrlap elérhető az Ügyintézés indítása gombra kattintva, vagy az elektronikus levéltári portálon, a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján, illetve rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Levéltár ügyfélszolgálatain és a Kormányablakokban is.

 

Az ügyintézési határidő 30 nap.

Minden olyan rendelkezésre álló dokumentum másolata, amely a levéltári adatkeresést segíti.

Illetékfizetési kötelezettség nem áll fenn.

Magyar Nemzeti Levéltár megyei tagintézményei illetékesek a vidéki (nem budapesti) iskolákban folytatott tanulmányokra vonatkozó adatszolgáltatás/másolatkiadás tekintetében.
Budapest Főváros Levéltára illetékes a Budapest területén működő/működött – főként állami/önkormányzati fenntartású – alap- és középfokú oktatási intézményekben/iskolákan folytatott tanulmányokra vonatkozó adatszolgáltatás/ másolatkiadás tekintetében.

Emberi Erőforrások Minisztériuma/jogorvoslatra bírósági úton van lehetőség.

Panasz benyújtására van lehetőség a Magyar Nemzeti Levéltárhoz benyújtott adatigényléssel kapcsolatban  az ugyfelszolgalat@mnl.gov.hu címen.

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről 1995. évi LXVI. törvény 13. § d.); a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről 27/2015. (V. 27.) EMMI rendelet 47. §, Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény.

MNL ÜSZ